Nem nevesített ismerősömmel Kurt Vonnegutról beszélgettünk a Stefánián. Megkérdezte, én miért nem készítek rajzokat, amelyek valahogy festenek, mint a Francine valóságos helyzetét meghatározó idegközpont-tábla, amikor folyton a mondvacsinált műteremben lógok, almásládákra állított, korhadt ágykeretnek döntött gyúrótáblák és kifeszített zsákvásznak között, lábam alatt kirúgásra váró hokedli. Elgondolkoztam ezen, hajdani drogfüggő pszichológusom szavaival élve „faxra bejártam” az agytekervényeimet. Séta közben pop arttal és képregényhősökkel találkoztam, valamint egy szerelmespárral, szarkalábas férfi, szőke pipivel. Így az első komix-ciklus a Hiánypótlás lett, Roy Lichtenstein képi világával, ettől rugaszkodik, ld. amerikai álom, amerikai história X., klasszikus pop reklámfelületeken. Aztán jöttek a Próbababák, a Szőkék, a női kiszolgáltatottság vadregényeivel, meg az Elvarázsolt kastély, naná! Nemrég Panorámában utaztam, gyászmunkáztam kelet-európai fővárosok múltjában, jelenlégben repkedtem. A téma néhol szlenges, a komixok ugyanis nem hagyományos képregények, szövegek és képek, különálló, de egymáshoz kapcsolódó egészek, szabadversek, zsigerrajzok, álmangák. Ez van. Jelenetről jelenetre váltom az olvasót.
Száraz már az iciri-piciri tésztácska, savanyú az iciri-piciri krémmálna. Lepergett az iciri-piciri cukormáz, ez tehát az iciri-piciri tényállás. (Hiánypótlás II. – Picinyem – Nagy Zsuka! mégismarionett)
Vén(k)ecske már, számára minden nap ajándék, a bőröndöt a szeme alatt, a muffot a hátán, vagy ritkán a mennyekbe, az asszonyt meg nem viszi. (Hiánypótlás III. – Magánszám))
Tánc, zene, sex on the beach, koktél, derű, mosoly, kacagás, ilyen egy bolyhos nyuszi magán(y)élete, néhány órás pózolás. (Szőkék – Nyugalomszigetek)
“Ugyan miért rúgná fel a tutit, hisz túlpörög a szívrulett, a kördámák a vörösre tesznek, hulljon a „fekete” sereg!” (IdőrablóD – Meg mást…)
„Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.” – Arany János: Ágnes asszony
